Jelenleg 18 éves lány vagyok és leszbikus. Először 14 éves koromban kezdtem gyanítani, hogy valami nem oké nálam ezzel a pasizós dologgal.... Valahogy nem érdekeltek, de azért próbálkoztam vele még egy darabig. Ekkor, 14 éves koromban volt az első olyan eset, hogy úgy gondoltam, előbújok. Az első személy, akivel ezt a kis "titkom" megosztottam az a nem sokkal idősebb nővérem volt.
Eleinte nem értette a helyzetet, amit nem is csodálok hiszen én sem nagyon voltam képben azzal, hogy mi is a helyzet. Csak elmondtam neki az érzéseim, hogy hát nekem szerintem a lányok is tetszenek.
Aztán 16 évesen jött az "igazi" nagy előbújás, anyának. Igazából nem terveztem, hogy én ezt pont akkor és pont így fogom elmondani neki.
Akkor volt épp az első barátnőm. (Előtte egy évvel próbálkoztam fiúval is, de az nagyon nem jött be, és nem is tartott sokáig.) A születésnapomra kaptam a barátnőmtől egy ilyen poszterszerű cuccot, amin a közös képeink voltak, meg egy idézet a közös kedvenc dalunkból. Én meg hát kitettem a szobám falára ezt. Két nappal a születésnapom után anya bejött a szobámba beszélgetni, hogy mi is ez a plakát a falon. Mondtam neki hogy hát xy-tól (a lánytól) kaptam. Erre ő kérdezte, hogy ő kicsoda, meg milyen vele a kapcsolatunk, mert neki nem úgy tűnik, hogy ez szimplán csak barátság...
Na és hát innentől elmondtam neki, szinte sírva, hogy igen, ő a barátnőm, és én őt szeretem, és lehet hogy szeretem a fiúkat is, de köszönöm szépen, nekem vele jó és kész. (Azóta rájöttem hogy nekem nem kellenek fiúk.)
Anya reakciója sajnos nem volt a legjobb, közölte, hogy visz pszichológushoz, de azóta alakultak a dolgok, és már egész elfogadó lett a témával szemben. Ha van barátnőm mindig kérdez róla, próbál velük jóba lenni és ez a lényeg. Látja hogy én így vagyok boldog, hogy nekem az a jó, ha van mellettem valaki, és ha ez a valaki lány, akkor lány, ez van. :)
Szóval hát ez az én kis történetem. Azoknak akik még nem bújtak elő, rengeteg bátorságot küldök és üzenem nekik, hogy ha a szülők, vagy az illető, akinek éppen coming outoltok nem is fogadná kezdetben jól a dolgot, akkor várjatok, hagyjatok neki időt. Eleinte én is azt hittem, hogy ez milyen könnyen fog menni. Nekem sajnos a szüleim nézőpontja nem egyezett az enyémmel, de időt hagytam nekik és sikerrel jártam.
Úgyhogy kitartás, bátorság és türelem! :)
