Vuk a nevem és borzalmas vagyok a történetírásban. Hát izé, hetero családban nőttem fel és féltem elmondani hogy én ezt nem követném. Egyik alkalommal amikor hallottam apukám mennyire mondta hogy semmi baja nincs az LMBTQ emberekkel, hagyják csak létezni mások őket. Meg azt, hogy nincs értelme zaklatni a "más" embereket meg satöbbi, megörültem hogy előbújhatok! Amikor elmondtam, akkor azonnal azt kaptam hogy ezt ki fogom nőni, csak összezavarodott vagyok meg ilyenek.. Akkoriban biszexuálisként bújtam elő olyan 13 évesen. Azóta eltelt 7 év és csak annyit változott a biszexualitásom hogy erősebben vonzódok már lányokhoz. Na ennyit abból hogy "majd kinövöm". Amit még szomorúnak tartok az az, hogy 7 év alatt még mindig nem akarja elfogadni hogy én szeretem a lányokat. Szerinte ez csak ahhoz tartozik hogy a nők mindig méregetik egymást, hogy versenyezzenek egymással.
Picit rövid lett, de csak említeni akartam mennyire fájdalmas amikor hallgatod mennyire melletted állnak, majd kiderül hogy TE melletted sose álltak.
Még pici utószó: azóta 3 éve egy nagyon kedves sráccal élek párkapcsolatban, amire meg azt kaptam meg otthon, hogy REMÉLTÉK hogy fiút viszek nem lányt. Ehhhh...
