Nem is tudom, hol kezdjem… A legelső coming outom talán 14-15 éves koromban történt, amikor az akkori legjobb barátnőmnek vallottam be, hogy „két kapura játszom”.
Rólam tudni kell, hogy jelenleg 23 éves vagyok, és három éve boldog párkapcsolatban élek a lelki társammal, aki a világ legcsodálatosabb barátnője (még akkor is, ha méregdrága szeletelt sajtot vesz). Tinédzserkoromban mindenképp skatulyázni szerettem volna magam, és egy időben próbáltam a társadalmi elvárásoknak megfelelni. „Voltam” heteroszexuális, biszexuális és leszbikus is. Jelenleg a „meleg” kifejezés áll hozzám legközelebb, mivel a leszbikus szót kifejezetten nem szeretem (bár az utóbbi hónapokban próbálok megbarátkozni vele).
A közeli barátaim kb. 17-18 éves korom óta tudják, hogy mi a helyzet velem. Megint rossz kifejezést használtam… Ez nem egy helyzet, hanem egy állapot. Olyan állapot, mint a kék szem vagy a barna haj. Bevallom, utálom, hogy még a mi közösségünk tagjai is rossz kifejezéseket használnak (engem is beleértve), pusztán azért, mert a többségi társadalom számára magyarázatra szorul egy-egy olyan fogalom, amelynek a XXI. században már evidensnek kellene lennie.
A szüleimnek 20 éves koromban outoltam (biszexként), amikor megismertem a páromat, és nem szerettem volna a kapcsolatunkat egy hazugságra építeni. Számomra a családom támogatása elsődleges. Sajnos már csak egyik nagymamám él, de hála Istennek mindkét szülőm egészséges, és még hosszú évtizedekig a nyakukon maradok (ha szeretnék, ha nem). Ez a történet nem az önelfogadásról és a szülői előbújásról fog szólni. Én is megküzdöttem a saját démonaimmal, és sokakhoz hasonlóan levélben bújtam elő, megvívtam a magam harcait a szüleimmel (akik mindenben támogatnak, csak időre volt szükségük ahhoz, hogy elfogadják), és még sorolhatnám.
Most a nagymamámról szeretnék mesélni egy kicsit. Mama jelenleg 84 éves. Ő még a Horthy-korszak szülötte. Olyan történelmi események szemtanúja volt, amelyek számomra már csak a történelemkönyvben olvashatóak. Mama egyszerű paraszti családból származik, csak a négy elemit végezte el, de sose gondoltam róla, hogy buta lenne. Neki is megvannak a maga rigolyái (néha össze is veszünk, mert nagyon sértődékeny), és tudom, hogy nem mindig volt az az ember, akit én ma ismerek, de végtelenül szeretem.
Mama számára én a világ közepe vagyok. Több unokája is van, de tudom, hogy engem szeret a legjobban. Nem annak fogom ezt fel, hogy egy háztartásban éltünk (én nemrég költöztem el, de egy telken két külön házban él jelenleg a két generáció), és nem is tartom kifejezetten a saját érdememnek. Szerintem a mama „bevésődött” nekem (igen, olvastam az Alkonyatot) és rám vetíti ki minden szeretetét. Ebből én mindig csak kamatoztatni tudtam, legyen szó érzelmi, vagy anyagi támogatásról. Tudom, hogy a mamára bármikor számíthatok, és mindenben segítségemre van.
Jaj, egy dolgot kifelejtettem. Mama katolikus. Amikor kicsi voltam engem is sokszor elvitt a templomba, pedig alapból ateista neveltetést kaptam, és gyerekként nem igazán értettem meg, mi a jó abban, hogy hosszú órákig ücsörgök egy hideg padban és hallgatom a pap bácsi beszédét. Mama napi háromszor imádkozik, van vagy 4 arany keresztje, amik közül az egyiket mindig hordja, zsebkönyv Bibliát hord magánál, egy szóval: ő tipikusan az az idős néni, akiket a többség vallásosnak nevez.
Mama egy jó ideje már nem jár templomba, mert elmondása szerint megelégelte, hogy a templomjáró nők többsége nem foglalkozik mással csak azzal, hogy XY-nak milyen ruhája, ékszere van, és folyamatosan pletykálkodnak. Félreértés ne essék: nem állítom, hogy a hit rossz dolog lenne. Sőt… Egy időben istenkereső ember voltam, de sajnos nem sikerült rátalálnom a magam hitére. Kifejezetten irigylem azokat, akik hisznek egy jó és szerető felsőbb hatalomban.
Egy szó, mint száz: a 84 éves nagymamám erősen hívő ember, aki élete nagy részében eszerint is élt. És itt jön be a bibi: a katolikus értékrendbe elméletileg nem fér bele a homoszexualitás. Elméletileg…
Mindig is tudtam, hogy a mama nem ítélkező. Nem egy alkalommal tartottam bulit még a szülői házban, amire a meleg barátaimat is elhívtam. Pont pár hónapja történt egy olyan eset (amit én csak hetekkel később tudtam meg), hogy egy átmulatozott este után a meleg barátom kint ült a teraszon, cigizett, majd nagy svunggal megjelent a mama és egy fél órás előadást tartott neki arról, hogy vele semmi baj nincsen, Isten ilyennek teremtette, és így szereti őt, ne foglalkozzon senki véleményével, egyedül arra koncentráljon, hogy megtalálja a boldogságot.
Az előbbi példa nem az első eset volt, amikor a mama konkrétan lelki fröccsöt nyújtott egy barátomnak. Két éve szintén egy meleg barátommal skype-oltam, amikor bejött a mama, köszönt neki, majd megkérdezte, hogy a csinos fiatalembernek van-e barátnője? A barátom nevetve közölte vele, hogy ő bizony meleg, mire a mama csak annyit mondott (erre szó szerint emlékszem) „Rá se ránts, akkor majd barátod lesz.”
Nagyon elgépeltem az időt és a kutya se fogja végigolvasni, ha nem térek hamarosan a lényegre szóval, a saját coming outomról mesélnék a továbbiakban.
Három hónappal ezelőtt a párom (nevezzük Hédinek) szokásához híven hazafuvarozott, amikor kiderült, hogy jönnek hozzánk a nagynénémék. Ők semmit nem tudnak rólam, nem vagyunk szoros kapcsolatban. A konyhában állva megkérdeztem anyukámat, hogyha találkoznak Hédivel, hogy mutassam be, nem lenne-e nekik kellemetlen a szituáció. Anya csak legyintett és azt mondta, hogy nyugodtan hivatkozzak rá a páromként. Erre megkérdeztem, hogy na de a mama? Anya szó szerint kinevetett, hiszen szerinte a mama nem hülye, pontosan tudja, mi a helyzet annak ellenére, hogy én nem mondtam el neki.
Körülbelül két éve szerettem volna már a mamával beszélgetni erről, de sose volt merszem hozzá. Azonban aznap anya akkora löketet adott, hogy fogtam egy szál cigit, rekordsebesen átmentem a mamához, kivágtam az ajtót és ennyit mondtam: mama ugye tudod, mi a helyzet velem meg Hédivel? Szegény mama először azt se tudta, miről beszélek, majd miután vázoltam neki a szituációt, én is kaptam egy fél órás előadást arról, hogy tudja, mindig is tudta, szeret engem, én vagyok számára a legfontosabb, Isten ilyennek teremtett, és Isten nagyon szeret engem. Egy dolgot kérdezett csak: boldog vagy? Mert ha igen, akkor minden rendben.
Mama imádja Hédit. Mindig többesszámban beszél rólunk, sose felejti el megkérdezni jól megvagyunk-e, minden rendben van-e, hogy van Hédi, mi van velünk. Tündéremnek vagy csillagomnak hívja (mint engem), és alig várja, hogy találkozzon vele.
Szomorúan tapasztalom, hogy LMBT+ körökben elég erős a vallásellenesség. Persze ennek is megvan a maga oka, azonban nem szabad általánosítani. Az általánosítás hatalmas tragédiákhoz vezetett a történelem során, tanulnunk kell a múlt hibáiból, hogy soha többé ne ismételhessük meg azokat. A hit önmagában véve csodás dolog, a dogmák már kevésbé. Ahogy mi is nyitottságot várunk másoktól, úgy nekünk is nyitottaknak kell lennünk azok felé, akik nem fogadnak el minket. Sőt még azok felé is, akik utálkoznak. Jó példával kell szolgálnunk, hogy lássák: lehet szeretettel, megértéssel és türelemmel is fordulni egymás felé.
Ezt a történetet azért osztottam meg veletek, hogy lássátok: nem minden hívő gyűlölködő. Sőt… Aki igazán, mélyen hisz az tudja, hogy egy tanítás van, amit mindig és mindenkinek meg kell tartania: ez pedig a szeretet parancsa. A mama legyen mindenki számára az élő példa arra, hogy a szeretet képes mindent felülírni. Dogmákat, vélt vagy valós téziseket, előítéleteket. Ha az én 84 éves nagymamám mindenestül szeret engem, annak ellenére, hogy minden nap imádkozik Istenhez, és számára Jézus Isten fia volt, akkor nincs olyan akadály, amely két embert elválaszthatna egymástól, akik a coming out előtt is szerették egymást.
Sokszor szoktam a Bibliából idézni. Hadd osszam meg veletek az egyik kedvenc „tanításomat”: „Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” /1Jn 4,20/
U.i.: szeretlek mama!
(A kép illusztráció, azon nem a történet szereplői láthatóak.)
