Szóval először nem akartam megosztani a saját történetem, viszont miután elolvastam az oldalon néhányat, úgy döntöttem, hogy összeszedem a bátorságomat, hiszen úgyis névtelen poszt lesz, és csak azok fogják megtalálni, akiknek szüksége van rá.
Én egy 16 éves lány vagyok, és igazából első látásra senki nem mondaná meg rólam, hogy "más", esetleg "furcsa" vagy "diszkriminálandó" vagyok. Mindig is igen lányos stílusom volt, hosszú a hajam, és a stílusom is igen femme, a körmeim meg vannak többnyire csinálva, és nagyon szeretek szoknyákat hordani. Bár az ilyen LMBT lányok nagyon nincsenek reprezentálva, mégis van belőlünk, én vagyok rá az élő példa.
És hát akkor a történetem... Biszexuálisnak hívom magam, de jobban vonzódok a lányokhoz, és az, hogy erre mind rájöjjek, és ki tudjam jelenteni, és elfogadni 4-5 évembe telt. Először talán 12 éves lehettem, amikor az akkori legjobb barátnőm megkérdezte, hogy én teljesen heterónak tartom-e magam, amire egy kicsi hallgatás után nemmel válaszoltam, de aztán ezt a témát félretettem egy időre, nem akartam, hogy más legyek mint a többiek, nem akartam én lenni a piros betűs meleg. A következő két évben senkinek nem mondtam erről semmit, és magamban is igyekeztem elnyomni a dolgot, majd nyolcadikban, felvételi után kapásból három másik barátnőmnek is elmondtam, hogy szerintem biszex vagyok, vegyes reakciókat kaptam, de mára már mindegyikőjük oké a dologgal, és támogatnak mindenben.
Aztán jött a gimi, amikor is sajnos egy elég rossz időszaka kezdődött az életemnek, mivel már tudtam, hogy ki vagyok én, de nem tudtam kiben bízhatok, így senkinek nem mondtam el kilencedikben, egészen februárig, amikor egyszerűen már úgy éreztem, hogy mindig hazudok a barátaimnak. Szóval szépen lassan egyesével, minden barátomnak elmondtam. Ma már, lassan két évvel később ott tartunk, hogy a kiszemeltem amikor szembejön velünk a folyosón, akkor ugyanúgy piszkálnak vele, mintha egy fiúról lenne szó, és nagyon nagyon támogatnak az ügyben :)
Sajnos nem teljes még az előbújásom, mivel a szüleim és a család nem tudják, de nekik csak akkor tervezem elmondani a dolgot, ha végre majd lesz barátnőm. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok viszont, mivel a barátaim nagyon elfogadóak, és kicsivel se kezelnek másképp, mint előtte.
U.i: Egy kis tanács olyanoknak, akik még nem mondták el senkinek: mielőtt előbújtok, bizonyosodjatok meg róla, hogy az illető tudja majd kulturáltan kezelni a dolgot, és továbbra is úgy állni hozzátok, mint ahogy egy civilizált ember áll a másikhoz! És ne felejtsétek el, hogy online mindig tudtok hozzátok hasonló embereket találni a közösségi oldalakon, sose vagytok egyedül! Love is love :)
