Én egy 13 éves, nagy valószínűséggel biromantikus és aszexuális lány vagyok. Amióta rájöttem a másságomra, a coming out a legnagyobb félelmeim közé tartozik, hiszen a családom egy része homofób, a másik része pedig nem venne komolyan, mert valószínűleg csak annyit mondanának, hogy túl fiatal vagyok még ezt eldönteni. Sajnos az osztályomban is van több homofób gyerek, így előttük sem szívesen bújnék elő.
Van egy barátnőm, akivel körülbelül szeptember óta szoktunk beszélgetni. Egyik nap úgy éreztem, hogy valakivel most már tényleg meg kéne osztanom a történetem, mert lassan nem fogom kibírni, hogy senkinek sem beszélhetek az igazi érzéseimről. Megírtam neki, hogy valószínűleg beleszerettem az egyik legjobb barátnőmbe, és bár a valóságban sajnos még nem is találkoztunk, nagyon féltem, hogy elítél ez miatt, és talán többet nem is akar beszélni velem. Nem csak, hogy nem ítélt el, az is kiderült, hogy valószínűleg ő is az LMBTQ+ közösséghez tartozik, és azóta is majdnem minden nap beszélünk egymással. Lehet, hogy ez a történet nem tűnik valami nagy dolognak, azonban én azóta is folyamatosan vigyorgok, ha eszembe jut az a pillanat, és az, hogy tudom, hogy ő támogat segített nekem abban, hogy legalább pár embernek, akiket ismerek személyesen is, el merjem mondani az igazat a félelem ellenére is.
