.....a kezdetektől fogva tudtam magamról....sosem fordultam meg lányok után az utcán vagy a gimi folyosóján, állandó BARÁTAIM CSAK LÁNYOK VOLTAK, a fiúk kiközösítettek.
Sulidíszek, szorgalom, zene, művészet.. egy cseppet sem mozgatja egy gimis srác fantáziáját... kivéve ha MÁS vagy....
2016 májusa óta egyre többször jött rám álmatlanság.... betudtam a forró nyár közeledtének, de sajnos bármit tettem nem múlt.
Egy halvány gondolatszál indult el bennem júniusban. Itt az idő, el kell mondanom.
Ismerkedtem valakivel, érdemesnek találtam, hogy érte érdemes lesz, hogy talán tudok rá támaszkodni, mellettem van, támogat, bármi legyen is a vége.
Este 22:00. Anyáék hálószobája. Kérdés.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Elfogadnátok bárhogy?
- Mire gondolsz?
- Meleg vagyok.
Ennyi volt. Nem több. Csend. Sosem felejtem el.
Az elején poénnak fogták fel az egészet, majd jött a feltűnési viszketegség, a pszichológus, a "majd elmúlik", stb.
Aztán érveltem, elmagyaráztam. Csak lánybarátaim voltak-vannak. Sosem hoztam haza barátnőt. Gyerekkoromban babáztam. Imádtam a magassarkúkat......
(Ez idővel nyilván elmúlt, de utólag okosabb fejjel visszagondolva igencsak intő jelek lehetnek szülők számára.) Naivak voltak, "majd kinövöd" - gondoltuk - mondták anyáék.
Majd feltettem a kérdést:
- Menjek el?
- Ettől még ugyanúgy a gyerekünk vagy és ez a mi szeretetünkön semmit sem változtat!
Itt elsírtam magam, mindidáig elég erősnek éreztem magam. De ez megerősített, hogy jól döntöttem.
Megköszönték, hogy elmondtam.
Aztán jött a húgom még aznap este:
- Szia.
- Kérdezhetek valamit? Elfogadnál bárhogy?
- Meleg vagy?
- Igen.
- Sejtettem.
2 hétig kellemetlen és feszült kommunikáció zajlott köztünk a szülőkkel.
Aztán feloldódott... megismerték a barátomat is, bemutattam Nekik, volt is nálunk, összeköltöztettek minket amikor úgy döntöttünk, hogy érdemes magasabb szinten folytatni a kapcsolatunkat!
Segítettek, támogattak, SZERETTEK!
EZ A MAI NAPIG SEM VÁLTOZOTT!
Természetesen a barátaim cseppet sem lepődtek meg a coming out-on, sőt volt, aki már jelezte, hogy ideje volt ezt is meglépnem.... :)
Büszke vagyok arra, aki vagyok és lettem. Leginkább az őszinteségemre vagyok büszke, hogy el mertem mondani Nekik ki is vagyok én valójában!
Ma már felvállalom, tudják. A barátaim is, munkahelyemen is, iskolában is! Jó emberek vannak körülöttem. Szeretnek és én is őket. Időközben hullottak ki emberek mellőlem, de cseppet sem bánom. Hiszem, hogy minden okkal történik!
Támogassuk egymást! HAJRÁ COMING OUT!
(A kép illusztráció, azon nem a történet szereplői láthatóak.)
